LED Világítástechnika

 

A világítástechnika sokat fejlődött az utóbbi 15 évben. Annak idején az emberek bementek a boltba és vásároltak egy izzót becsavarták a lámpába és minden el is volt intézve. A fénycsövek világában ez már nem volt ilyen egyszerű, mert különböző színű, és minőségű fénycsövek léteztek, de ezt még mindig meg lehetett tanítani villanyszerelőknek, vagy asztalosoknak is. 

A LED világítás megjelenésével a világítástechnika egy új szakma lett, ami mérnöki képzettséget igényel. Ahogy az első autók a szekérre, meg a hintóra hasonlítottak, úgy az első lámpák is a hagyományos világítóeszközöket utánozták, például ED-ekből építettek fénycsöveket, és azok helyettesítették a régieket. Sajnos az emberek nehezen fogadják el a változásokat. 

Régen a világítást az épületgépészek, az építészek és (sajnos) a villanyszerelők meg az asztalosok tervezték meg, igen egyszerű elvek alapján. Tíz négyzetméterenként felszereltek egy armatúrát, és ezzel a dolog el volt intézve. Nem törődtek azzal, hogy hol lesz a berendezés, valamit odaraktak, és kész. Ma a világítástechnikát számítógépes szimulációval tervezzük, és nem csak a fényáram mennyisége, hanem az egyenletes eloszlás is számít. 

Amit ma a boltokban lehet kapni, az az 5-6 éves technológia. A LED lámpákat Kínában gyártják, és a hazai nagykereskedők a legolcsóbb, korszerűtlen cuccokat hozzák be, mert azt lehet eladni, ami olcsó, és a régi termékeken tudnak annyit keresni, hogy így is megéljenek. A kereskedők nem értenek hozzá sajnos. Egyik ismerősöm kérdezte, hogy mint jelent az, ha egy LED lámpának a hatásfoka 100%, mert a szakember ezt állította. Azt válaszoltam, hogy azt jelenti, hogy az illető nem ért a világítástechnikához, és valószínűleg semmi máshoz sem. A LED lámpák élettartama hosszú, sok év, és ha bóvlit vesz az ember, akkor azzal sok éven keresztül kell együtt élni, és ezért érdemes a legújabb technikát megvenni. A LED-ek erkölcsi amortizációja a fejlődés gyors üteme miatt nagyon rövid, sokkal rövidebb, mint az élettartama. Azok az 5-6 éves termékek, amiket a nagykerekben kapni lehet, pont nem érnek már semmit.

A minőségi LED lámpák kicsit drágábbak, (25-30%) mint amit a boltban lehet kapni, de megéri, mert ezek nem mennek tönkre idő előtt, és az energia hatékonyságuk és a fényminőségük is sokkal jobb. Nagyon sajnálatos, hogy a világítás az építkezések mostoha gyereke, mert mire a lámpák beszerzésére sor kerül, addigra elfogy a pénz, és valami ócskaság lesz belőle. Pedig egy szép szőnyeg, csempe vagy kő azt a fényt veri vissza, amit a lámpából kap. Ha az rossz, akkor pénzkidobás volt a szép és drága dolgokat megvenni. A lámpákra azt mondják, hogy nem baj, majd kicseréljük. Nem fogják kicserélni, évtizedekig fogja nézni a tulajdonos.

Az irodaházban, ahol most dolgozom, több emeletet megcsináltam már. A tulajdonosok rájöttek, hogy könnyebb kiadni, és drágább áron megy el az iroda, ha jó a világítás. Persze, hiszen azt mindenki látja, és alapvetően befolyásolja az emberek közérzetét, a munkakedvet, és a hatékonyságot. Mindenki emlékszik, amikor az iskolában a fénycsövek zúgtak és villogtak, és a gyerekek többsége szemüveges lett, mire a gimnáziumba került. A mai rossz fénycsöves világítások rengeteg UV fényt bocsájtanak ki, mely tönkreteszi az emberek szemét, szürkehályogot és más betegségeket okozva.

Az elméleti határ az, hogy 1 watt teljesítménnyel 680 lumen fényáramot lehet előállítani. Persze ez az elméleti határ, mert mindenféle veszteségek lépnek fel, de a mai legjobb lámpák 190-250lm/W hatásfokúak. Ez 28-35% Összehasonlításképpen a hagyományos izzó hatásfoka 1%, és a legjobb fénycsövek sem érték el a 100lm/W-ot. Ráadásul a fénycsövek összevissza világítanak, minden irányban, a LED-ek pedig oda világítanak, ahová kell. Ezért egy 100 lm/W LED lámpa sokkal több fényt ad, mint egy fénycső, mert nincs szükség tükrökre, meg rácsokra, amelyek a káprázástól védik a szemünket. A ma itthon a nagykerekben kapható LED lámák is 80-110lm/W hatásfokúak, és a cégek egy-két beszállítóval szerződnek le, és azok termékeit árulgatják. 

Nem csak a hatásfok fontos, hanem a fény minősége is. az izzólámpa fénye nagyon hasonlított a Nap fényére, (legalábbis arra, amit a Földről látunk), az evolúció ennek megfelelően alakította ki a szemünket, és ennél látunk a legjobban. Ebben a fényben egy teljes színkép megjelenik, és ezt kell a mesterséges világításnak is elérnie. A fénycsövek fény összetétele igen rossz volt, csak bizonyos sávokban bocsájtottak ki fényt, és általában az élénk színek hiányoztak. A CRI (Color Rendering Index) egy olyan mérőszám, ami azt mutatja, hogy a világítótest mennyire közelíti meg az ideálist. A fénycsőgyártók persze csaltak, mert az élénk színeket egyszerűen kivették a mérésből, és a mérési pontokat úgy jelölték ki, hogy azok egybeessenek azokkal a sávokkal, amiket a fénycső kibocsájt. Így sikerült elérni a 70-80%-os eredményt. A LED-ek folyamatos színképet sugároznak, és ezért van az, hogy egy CRI 80-as LED lámpa fénye sokkal szebb, mint egy ugyanilyen fénycsőé. Ma egy jó LED lámpa CRI értéke meghaladja a 90-et, és léteznek olyan lámpák, melyek elérik a 98%-ot is.

Ilyen jó lámpákat itthon nem lehet kapni, a LED világítás fellegvára Kína. Kínában 3000 cég van, akik világítástechnikai gyártással foglalkoznak. Természetesen sok ezer féle lámpa van, egészen másfajta világítás kell egy galériába, mint egy lakásba, vagy irodába. A Controll LED Kft, több mint 300 partnerrel áll kapcsolatban Kínában (és több tucat európai gyártóval is) és mi minden termék esetében megkeressük azokat a gyártókat, akik az adott termék esetében a legjobb minőséget kínálják a legjobb áron. A Kínaiaknál februárban van a Holdújév ünnepe, és utána jönnek ki az új termékekkel, minden évben, melyek magasabb színvonalat képviselnek, mint az előző éviek. A LED technológia folyamatosan fejlődik és ez még sok évig így marad, és mint ahogy egy Lamborghini sem igazán hasonlít egy szekérre, a világítás is sokat fog változni a következő 100 évben.

Kína a technológiában utolérhetetlen, de a dizájnhoz nem igazán értenek. Ebben Európa még mindig világelső, elsősorban az olasz, francia, spanyol gyártók járnak az élen. Ezért érdemes elmenni a frankfurti Light + Building, és a milánói Euroluce kiállításokra, mert ott a kínaiak és az európai gyártók is jelen vannak. 

A LED lámpák sokkal bonyolultabbak, mint a hagyományos megoldások. A LED-ek maguk is fontosak, de a hűtés, a tápegység, és a vezérlés is rendkívül fontos. Ha a rendszer bármelyik eleme meghibásodik, akkor a technika nem működik. Ezért fontos megismerkedni a technika minden elemével, mert hiába veszünk egy jó lámpát, ha a tápegység hamar tönkremegy, mert rossz minőségű alkatrészekből van megépítve. A tápegységek a mai modern kisméretű tápegységekhez hasonlóan kapcsolóüzeműek, amelyek nagyon zavarják a hálózatot, és ez sok lámpa esetében, például egy irodaházban probléma lehet. 

Mindenképpen javasoljuk, hogy hozzáértő szakemberekhez forduljanak, (az asztalos és a villanyszerelő nem az), a tervező építészmérnököket is meg kell kérni arra hogy specialistával terveztessék meg a világítást. Sajnos a mai képzési rendszerben az Óbudai Egyetemen van ilyen jellegű oktatás, és az sem képes lépést tartani a fejlődés ütemével.

Mi több kutatás-fejlesztési projektben vettünk részt a BME VIK-kel közösen, és ezek rendkívül sikeresen zárultak. Például a Ferihegyi Repülőtér I. terminálján egy olyan automatikus rendszert helyeztünk üzembe, mely 90%-nál nagyobb energia megtakarítást eredményezett. A LED világítás legfontosabb tulajdonsága a vezérelhetőség, ami a mai otthonokban és irodákban egyre alapvetőbb elvárás, hiszen ma a riasztó rendszertől a fűtés-hűtésig mindent automatizáltunk. A K+F projektek célja nem az volt, hogy felvegyük a kínaiakkal a versenyt, hanem az, hogy megértsük a technológiát, és ki tudjuk választani azokat a termékeket, amelyeket megfelelőnek tartunk, és azokat a gyártókat, akikben megbízunk. 

Mivel a mai épületek zöme régen épült, ezért ezekben nincs hely a vezérlésre, és ezért olyan megoldásokat keresünk, melyek az itt élőket is részesítik a modern épületgépészet áldásaiban. Ebben nagy segítségünkre van az a 35 évnyi informatikai tapasztalat, melyet összegyűjtöttünk. 

 

Referenciák

Aranyhíd Étterem

Avar Presszó

Bott Frigyes borász, Párkány

Interex '91

Intrasmas irodaház

Maros utca irodaház

Mirelite

Radnóti Általános iskola

Kolibri színház

Omega órásbolt, Andrássy út

Liszt Ferenc Repülőtér

Veszprémi kórház

Zugligeti Szent Család Templom

Sok családi ház és lakás

Please publish modules in offcanvas position.

Free Joomla! templates by AgeThemes